2013. szeptember 18., szerda

Túrógombóc dióval





Megint mentegetőzéssel kellene kezdenem azoknak, akik olvassák(nák) a blogomat, mert elég régen voltam már jelen bejegyzéssel. Gyorsan telt a nyár, sok dolgunk is volt, így csak kevés idő maradt a gasztro élvezetekre és még kevesebb ezek publikálására. Szerintem ezzel mindent el is mondtam a távollétemről..... mert ugye ez végülis egy gasztroblog lenne, nem napló a mindennapi eseményekről.

Szóval mióta nem "találkoztunk", több változás is beállt az életemben, de ebből ami érintheti a bejegyzéseket az az, hogy már hosszabb ideje nem eszem rizst, krumplit és persze semmilyen tésztafélét, kenyeret. Most mondhatnánk, hogy paleo-zok, de azért mégsem.....Nem tudok lemondani a tejtermékekről - a tejről eddig is simán ment! - de a sajt, joghurt, túró az valahogy ragaszkodik hozzám - én meg hozzájuk. 
Néha szoktam egy-egy paleos kenyeret , sütit készíteni, amikor már elfog a vágy valami olyan után, de igaziból csak nélkülözöm a fent felsorolt alaphozzávalókat az étrendemből. 

Ennek a túrógombócnak is az a története, hogy már nem bírtam magammal. Vagyis már hetek óta "kívántam" ezt a finomságot, amit leginkább a nyári vakációban szoktuk a gyerekeknek adni egy ebédlehetőségként. Aztán ,hogy miért - megint nem tudni, hisz bármikor máskor lehetne ilyet enni, ugye?! 
Igen ám, de a túró a paleo-ban a "megengedett" kategória szélén kullog..... A gombóc hempergetéséhez használt pirított morzsa meg egyenesen "megengedhetetlen".....
De ahogy már egy régebbi bejegyzésben is említettem egyik ismerősöm nagyon jó , és azóta átvett mondását: "EZ NEM EGY VALLÁS!" , vagyis, nem kell bigottul ragaszkodni a szabályokhoz, amit amúgy is magam találtam ki magamnak..... :)

Egyik ráérősebb hétvégén aztán sor került a túrógombócra. Mikor kezdtem összeállítani, odajött az én édesem a Zuram és kérdi, mit csinálok? válasz: túrógombócot, mert már úgy kívánom.... ismét kérdés: az nem szénhidrát? válasz: hááát, lehet  az....... (és itt már majdnem szégyelltem magam a gyengeségemért!) de megráztam magam és mondtam, hogy igen, az, de csak majdnem, mert megoldom! (jó kis kompromisszumra szükség lesz...)

Az alap az maradt a már jól bevált túrógombóc, aminek a receptjét a már többször említett nagyon jó barátnőmtől Vicustól kaptam, hogy ez mindig bejön. ..... és igaza is volt, mint mindig! 

Hozzávalók:
1 kg túró
15 dkg búzadara
5 db tojás
1 csip. só
1 marék zsemlemorzsa

- olaj, zsemlemorzsa, cukor amikor kifőtt és megforgatjuk benne.

- porcukor, fahéj, tejföl, mikor tálaljuk.


Az előbbi hozzávalókat összekeverem, és azonnal - nem szoktam pihentetni - vizes kézzel gombócokat formálok és tálcára kikészítem. A közben már feltett víz felforrt, és mehetnek bele a gombócok szépen sorjában. Ügyesen felevickélnek a víz tetejére, mikor kész vannak, és nincs is más dolgunk mint a lepirított morzsában megforgatni.....
..........ha normál gombócot készítünk!!!!
de most ugye kicsit paleosítjuk a nem paleos gombócot! legalább az illúzió legyen meg, hogy figyelünk a részletekre! 

Az előbb felsoroltak közül az olaj, zsemlemorzsa, cukor helyett, most  pirított diót durvára daráltunk. A kifőtt gombócokat most ebben hempergetjük meg. 

A továbbiakban a porcukort kiváltjuk darált nyírfacukorral vagy más édesítővel, de jöhet a fahéj és a tejföl - mert így az igazi nekem. 



Természetesen az adagot lehet felezni, vagy negyedelni is. Én is így csináltam és a negyed adag lett ez az újított változat, és a másik negyed maradt hagyományos változatban. 
Meg kell mondjam, hogy az újításomnak is sikere volt, úgyhogy máskor bátrabban készíthetem az adagot ebben a változatában is! 



Ui.: Ha valaki igazi paleos változatot szeretne készíteni , akkor természetesen használhatja a "paleo túrót" , de én még nem próbáltam, ezért csak ötletnek szánom. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése